Kapcsolat

Nemzetközi Programok és Alumni Központ

H-9026 Győr, Egyetem tér 1. 

(Igazgatási Épület 103.)

+36 96/613-560
exchange@sze.hu

 

 

IMAGE FILM

Események

Fényképgaléria

 

Beszámolók

Ajtókat nyitó kulcsszó: CSEREDIÁK

Állásesély – „Rugalmasságot tanulunk, az életrajzban jól mutat a külföldi tapasztalat."

Diplomás pályakezdőként azoknak igazán jók a munkanélküliség elkerülésére az esélyeik a felmérések szerint, akik külföldön is jártak egyetemre, legalább egy ideig cserediákként. S az is számít, ha hazájukban tanultak külföldiekkel együtt. Régiónk egyetemeinek tapasztalatait kérdeztük erről.

A Széchenyi István Egyetemre a 2013–14-es tanévben 58 külföldi járt cserediákként. A mostani tanév első félévében 44 tanul itt. Főként az Erasmus keretében érkeztek. Cseh, német, spanyol, olasz, litván, szlovák, török, algír és líbiai hallgatók is. A győri egyetemről az elmúlt tanévben 56-an, a mostaniban a tervek szerint 72-en mennek más országba cserediákként, a legtöbben Németországba.

Az Erasmus olyan kulcsszó, amire a munkaadó rögtön lelkendezni kezd.
– Uniós cél, hogy az évtized végére a végzősök húsz százaléka nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezzen. Ez nemcsak úgy érhető el, hogy a diákok külföldre mennek, hanem a hazájukba érkező diákok révén is és az oktatók is utazhatnak a cserekapcsolatok keretében. A múlt tanévben csaknem negyven szakemberünk használta ki az Erasmus nyújtotta lehetőséget és hozzánk is érkeznek más országokból kutatók. Az idegen nyelvű szakok, tantárgyak bővítését is tervezzük – mondta el Mészáros Márta, az egyetem nemzetközi irodájának munkatársa. Tapasztalatai szerint is a legjobb ajánlólevél álláskereséskor a külföldi tanulás bizonyítéka. Azt garantálja, hogy a fiatal idegen környezetben egyedül helyt tud állni.

Hasznos lehetőség

62 hallgató utazott az idei tanév első félévében uniós partnereinkhez a Nyugat-magyarországi Egyetemről.

Ugrásszerűen nőnek esélyeik – Hazánkba, a Széchenyi-egyetemre jöttek tapasztalatot szerezni. Képünkön Monika Hernychova, Goda Ciblilskyte, Valerio  Vittori, Elia Mariani, Agne Ciapaite és Inés Fernández Mielgo látható. Itáliából, Litvániából, Cseh- és Spanyolországból érkeztek. Fotó: H. Baranyai Edina


„Jó külföldön élni egy darabig, szakmai tapasztalatot szerezni. 

Rugalmasságot tanulunk és munkavállaláskor az életrajzban nagyon jól mutat, ha beírhatjuk, cserediákok voltunk. Például az Erasmus olyan kulcsszó, amire a munkaadó rögtön lelkendezni kezd" – így indokolták a Széchenyin tanuló külföldiek, miért jöttek hazánkba. Tetszik nekik, hogy itt kevés hallgató van egy csoportban, sportprogramokat is szerveznek a 
diákoknak és a kollégiumi szállás megoldható számukra.

A soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetemen a mostani félévben egy-egy mongol, albán, portugál, cseh, kirgiz, thaiföldi, osztrák, szlovákiai és kazah, két-két görög, mexikói, koszovói, lengyel, tádzsik, üzbég, három-három romániai és német, öt spanyol, hat török és nyolc brazil fiatal tanul cserediákként. Az intézmény nemzetközi tevékenysége a működésének és diákjainak fejlesztését is segíti, a tanterveket, a hallgatói szolgáltatásokat folyamatosan megújítják. Idén húsz diák érkezett Kínából az egyetem nyelvi előkészítőjére. A magyar hallgatók közül a 2014–15-ös tanév első félévében 62 utazott uniós partnereikhez szakmai gyakorlatra vagy tanulni, nyolc munkatárs oktatási, képzési céllal.

Jobb karrierlehetőségek

Akik éltek az Erasmus oktatási-képzési csereprogram kínálta lehetőségekkel, azok közt ötven százalékkal alacsonyabb a tartósan munkanélküliek aránya, mint a kizárólag hazai képzésben részt vevőknél. A tanulmányok elvégzése után öt évvel az Erasmus-tapasztalatokkal rendelkezők közt 23 százalékkal kevesebb a munkanélküli. A munkáltatók 92 százaléka nagyra értékeli új embereinél az olyan személyiségjegyeket, amelyeket a külföldi tanulás kifejezetten erősít: a toleranciát, az önbizalmat, a problémamegoldó készséget, a kíváncsiságot, a saját erősségek és gyenge pontok ismeretét, a határozottságot. E téren a cserediákok értékei átlagosan 42 százalékkal meghaladják a többi hallgatóét. A munkáltatók 64 százaléka állítja: a nemzetközi gyakorlattal rendelkező munkatársak nagyobb felelősséggel járó feladatokat kapnak.

Háromnyelvű elektronikus információs központ

A Széchenyi-egyetem – pályázatoknak köszönhetően – szinte összes szervezeti egységének honlapját kétnyelvűsítette és a campus több pontján háromnyelvű elektronikus információs központot állít fel.

Megjelenés helye:
http://www.kisalfold.hu/dunantul/ajtokat_nyito_kulcsszo_cserediak/2406046/