GYIK

 

Hálózaton belüli mobilitás

Mikor valósulhat meg hálózaton belüli mobilitás?
Ha a pályázó intézménye és a fogadó intézmény azonos hálózatban vesz részt, és rendelkezésre áll fogadási hónapkeret.

Honnan tudhatom meg, hol és milyen szakterületen működnek hálózatok?
Erre két forrás van: A www.ceepus.info lapon a bal oldali sávban CEEPUS Networks címszó alatt az adott tanév kiválasztása után megtekinthetőek a hálózatok koordinátor ország szerinti felsorolása.
A TKA CEEPUS lapján megtekinthetőek a hálózatok, illetve az intézményi koordinátorok elérhetőségei is letölthetőek.

A 2008/09-es tanév nyertes hálózatairól mikor lehet majd tájékozódni?
2008. májustól lesznek publikusak a végső eredmények.

Hallgatóként lehet befolyásolni egy-egy hálózat létrejöttét, elő lehet-e ezt segíteni?
Nem. Ez teljes mértékben a részt vevő intézmények hatásköre.

Érdemes felvenni a fogadó intézménnyel a kapcsolatot a normál mobilitás esetében is?
Igen, mivel a személyes kapcsolat segítheti a további ügyintézést, kiutazás esetében a helyi tájékozódást is megkönnyítheti.

Kitől lehet megtudni hová és mennyi időre lehet kiutazni egy adott intézménytől adott hálózat keretében?
Az hálózati, illetve az intézményi koordinátoroktól.

Freemover mobilitás

Mekkora az esély arra, hogy egy freemover pályázata nyer?
Kb. 50%.

A freemovereknek valóban maguknak kell felvenniük a kapcsolatot a fogadó intézménnyel?
Igen.

Hogyan tudja a freemover felvenni a kapcsolatot a kiválasztott fogadó egyetemmel?
A www.ceepus.info lapon a bal oldali sávban a CEEPUS networks címszó alatt a megfelelő tanévet kiválasztva láthatóvá válik minden hálózat, ezeken belül pedig a helyi koordinátotok neve és e-mail címe.

Ha a kiválasztott egyetem nem tagja CEEPUS hálózatnak, akkor is lehet oda pályázni?
Igen, amennyiben hajlandóak a szükséges igazolást a hallgatónak megküldeni, ezzel igazolják, hogy készek a pályázó fogadására.

A freemovereknek csak a pályázatot kell feltölteniük?
Nem, az alábbi két dokumentumra is szükség van:
Letter of Recommendation - a hazai intézménytől kell beszerezni, két példányban, mivel két oktató/professzor/tanszékvezető  ajánlása szükséges. A dokumentumot egyben a külföldi tanulmányok elismeréséért felelős személlyel is alá kell íratni. 
Letter of Acceptance - a fogadóintézménytől kell beszerezni egy példányban, mivel egy oktató/professzor/tanszékvezető fogadó nyilatkozata szükséges. A dokumentumot egyben a kreditpontok biztosításáért és a hallgatói tandíjmentességért garanciát vállaló személlyel is alá kell íratni.

Mi történik azokkal a pályázatokkal, amelyekhez nem töltötték fel a fenti dokumentumokat?
Minden ilyen pályázat elutasításra kerül.

Hogyan lehet ezeket a dokumentumokat kitöltve csatolni a pályázathoz, hiszen PDF formátumban vannak?
A kitöltött és aláírt nyomtatványokat be kell szkennelni, és úgy kell feltölteni.

Más formulákat is lehet használni?
Nem, a letölthető formanyomtatványokat kérjük használni.

Freemover oktatók esetében is szükség van ezekre a dokumentumokra?
Nem, mivel oktatók esetén ezen dokumentumok értelmezhetetlenek. Oktatóknak a motiváció részben kell részletesen megírniuk, milyen formában, kivel együttműködve, hogyan fogja a min. 5 napos, 6 tanórás kötelezettségét teljesíteni.

A freemover online űrlapon 5 dokumentum feltöltésére van lehetőség. A tájékoztatás szerint csak 3 dokumentumra van szükség. Erről mit lehet tudni?
Csak a két ajánlólevélre és egy fogadási dokumentumra van szükség. A rendszerben még nem került javításra a 2006/07-es tanévig működő 4+1 dokumentum struktúra. Ezt nagy valószínűséggel a közeljövőben módosítani fogják a jelen szabályokank megfelelően. Addig a régi struktúra ajánlólevél és fogadólevél fejlécéhez kell feltölteni az összesen 3 dokumentumot.

Általános kérdések

Mely országokba lehet CEEPUS ösztöndíjjal utazni?
Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina (tematikus hálózat keretében a 2007/08-as tanévben, a 2008/09-es tanévtől hálózatok keretében is), Bulgária, Csehország, Horvátország, Koszovói Ideiglenes ENSZ Közigazgatás (2008/09-es tanévtől) , Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia

Mi a teendő, ha nyertes egyéni pályázat esetében 1-2 héttel a kiutazást megelőzően még nem kapott a hallgató/oktató semmiféle értesítést a fogadó félt?l?
Mindenképpen vegye fel a kapcsolatot a fogadó ország nemzeti kapcsolattartójával.

Hol található a nemzeti kapcsolattartók elérhetősége?
A www.ceepus.info weboldal kezdőlapján a jobb oldali sávban.

A megnyert hónapszámot a pályázó feloszthatja - pl. 3 hónapot egy 2x1 és egy 1x1 hónapos időtartamra?
Az elnyert hónapszámok nem oszthatók fel, egyben kell letölteni az ösztöndíjas időszakot.

Lehet-e a megnyert mobilitási időszakot módosítani, pl néhány hónappal elhalasztani, el?rehozni?
Igen, de kizárólag a fogadó féllel történ? egyeztetés után. Erről a nemzeti kapcsolattartókat feltétlenül tájékoztatni kell a kiutazás kapcsán esetlegesen felmerülő bonyodalmak elkerülése érdekében.

A külföldön végzett tanulmányok elismertethetőek a hazai intézménynél?
Igen, a program szerződő felei kötelezettséget vállaltak arra, hogy a csereprogramban részt vevő hallgatók tanulmányait elismerik.

Mit tegyek, ha technikai problémák adódnak?
Vegye fel a kapcsolatot a www.ceepus.info lapon a jobb oldali sávban található online segítségnyújtó szolgáltatás munkatársaival (chat angol és német nyelven).

Honnan tudhatom meg, hogy nyert a pályázatom?
A központi pályázati rendszer automatikusan értesíti erről  - ugyanúgy, mint az elutasításról is - a pályázókat.

Magyarországon tanulmányokat folytató külföldi hallgató, illetve külföldön tanulmányokat folytató magyar hallgató  is pályázhat CEEPUS ösztöndíjra?
Igen, de csak ha a célország nem egyezik meg a hallgató állampolgárságával.

Elnyerhet egy hallgató egyszerre több ösztöndíjat is? Pl. két CEEPUS ösztöndíja lehet-e egyszerre, vagy ERASMUS ösztöndíj mellé pályázhat-e CEEPUS-ra is?
Nem. Az ösztöndíjasok nem lehetnek egyszerre több program kedvezményezettjei.

A kiutazó hallgatónak aktív vagy passzív státuszban kell lennie a hazai egyetemen?
Aktív státuszban kell lennie.

Szakmai gyakorlat

Események

Munkaszüneti nap 2017. október 23.
Elektronikus ZH nap 2017. október 25.
Városi Gyásznap 2017. október 26.
Levelezős konzultációs hétvége 2017. október 27. - 2017. október 28.
Szenátusi ülés 2017. október 30. 14:00 - 16:00
Munkaszüneti nap 2017. november 1.

Nemzetközi Munkacsoport

A Széchenyi István Egyetem jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az intézményben folyó tudományos és oktatási tevékenység és az intézmény nemzetközi kapcsolatainak egyetemi színvonala folyamatosan emelkedjen. Ennek érdekében hozta létre  az Igazgatásszervezési Főigazgatóságon belül a Nemzetközi Munkacsoportot, amelynek fő feladata, hogy az intézményben folyó nemzetközi (elsősorban oktatási) tevékenységet koordinálja, segítse a nemzetközi projektekben folyó munkát.


Fogadási idő:
Hétfő: 13.00-15.00 
Kedd: 9.00-12.00 és 13.00-15.00
Szerda: nincs
Csütörtök: 9.00-12.00 és 13.00-15.00
Péntek: 9.00-12.00